john_henry_fuseli_-_the_nightmareMásodik mellgyulladásomat a második gyermekem szoptatása alatt küzdöttem le. Ez a mellgyulladás több dologban is különbözött az elsőtől. Ami közös volt azonban, hogy mint az elsőnél, úgy a másodiknál sem tudtam, mi okozza lázam, legalábbis elsőre.

Persze, akkor már zsebemben a korábbi tapasztalattal, hamarabb rájöttem, mitől lehet. Az egyik mellemet keményebbnek éreztem, de konkrét csomót nem tapintottam benne. Fájdalmat, forróságot tapasztaltam, és azon a területen, ahol a csomót kellett volna észlelnem, piros volt a bőr.

A lázam nagyon hamar nagyon magasra szökött, rázott a hideg, fájtak a csontjaim. Az első éjszakát így töltöttem. Borzalmas, lázálmokkal tarkított éjszaka volt. Úgy vettem észre, hogy a fejés nehezebben megy, de azért megy.

Mindenesetre reggel ellátogattam a nőgyógyászhoz, aki közvetlenül a mellbimbó alatt tapintott csomót, amit én inkább úgy írnék le, mintha egy kisebb labda lett volna elrejtve a mellemben. Talán furcsának tűnhet, hogy ez nekem miért nem tűnt fel. Azért, mert az akkor 3 hónapos bébimmel, aki akkor még nagyon sűrűn szopizott, amúgy is annyira meg voltak telve a melleim tejjel, hogy nehéz volt észrevenni az eltérést, hiszen kb. mindig ugyanilyenek voltak, csak láz és fájdalom nélkül.

A nőgyógyász antibiotikumot és oxitocint írt fel. Az antibiotikum kúra 5 napig tartott. Az oxitocint csak egyszer alkalmaztam, mert vattapamacsra öntve, amit aztán az orromba kellett tömnöm, merthogy orrnyálkahártyán keresztül gyorsan felszívódik, semmit sem használt az eltömődött tejcsatornáimnak (de legalább a gyerekeim jókat mosolyogtak/kacagtak rajtam).

Az a rossz a mellgyulladásban – számos rossz tulajdonsága mellett persze-, hogy gyógyszer ide vagy oda, a pangó tejtől bizony meg kell szabadulni (sűrű szoptatással, fejéssel), és ez bizony nagy-nagy kín. Hazatérve az orvostól tehát mit volt mit tennem, komolyabban nekiálltam a fejésnek: beálltam a zuhany alá és vagy 1 órán át masszíroztam és fejtem – talán mondanom sem kell, mennyire megerőltető volt a dolog, hiszen alig álltam a lábamon. Ezután a lázamból már csak enyhe hőemelkedés maradt, végül az is lement.

De a csomó, amit az erősen kiürített mellemben immár én is éreztem, bizony makacsul ott rostokolt és nem mozdult. Nem használt semmi, az antibiotikum kúra alatt és utána még napokkal is ott volt. Kezdtem megijedni, hogy esetleg valami komolyabb bajom van. Erre erősített rá a gyerekorvossal történt beszélgetés is, akihez státuszra vittem a babámat. Javasolta, hogy végeztessek ultrahangos vizsgálatot, amire végül nem került sor, hiszen a csomó valahogy mégis eltűnt.

A második mellgyulladás óta sokszor volt eltömődve valamelyik tejcsatornám, fájdalmat és nyugtalan napokat okozva (arról, hogy hogyan gyógyítottam magam, itt és itt írok bővebben), de a legnehezebb mégis ez az eset volt. Jól tettem, hogy nem akartam egyedül megoldani a dolgot: itt már indokolt volt a gyógyszer szedése is, bármennyire is utálok amúgy gyógyszert szedni.

A férjemen kívül szerencsére volt némi plusz segítségem is a rokonaimtól. Ez főleg azon a napon, amikor a gyulladás tetőzött, jött jól. Egyedül itthon, két kicsi gyerekkel, ráadásul betegen… Nem is találok szavakat rá, mennyire nehéz is ez. Egyszer egy kedves barátnőm kérdezte, hogy na és ha beteg vagy, akkor mi a helyzet a gyerekekkel, az otthoni teendőkkel? A válaszom nagyon egyszerű volt: ha anya beteg, akkor anya betegen csinálhat meg mindent, amit amúgy is megcsinál. Ennyi.

Advertisements