Search

Fiókbavaló

– vagy mégsem?

Anyabarát miért nem? Ja, hogy bababarát sem?!

blowing-bubbles

Amikor az első babámat vártam, örültem, hogy de jó lesz, hiszen a gyermekem bababarát kórházban születik majd. Agyam hátsó szegletében ugyan felsejlett, hogy talán a legjobb elnevezés a baba-mama barát kórház lenne, hiszen csaknem hagyják ki az édesanyákat a jóból, biztosan így értik a bababarátságot…

Elképzeléseim szerint a baba-mama barát kórház és személyzete valahogy így fest: az osztályon, ahol a frissen szült édeasanyákat és babájukat egymás mellett elhelyezik, viszonylagos nyugalom van, anyát és kisbabáját hagyják egymásra hangolódni, a baba körüli teendők megtanulásában segítséget nyújtanak, valamint támogatóan viselkednek a vajúdástól és szüléstől kimerült édesanyákkal. Amikor szükség van rájuk, jönnek, de egyébként a háttérben maradnak és hagynak kibontakozni anyaként ebben az új helyzetben. A bababarát kórház azonban, ahol szültem, a gyakorlatban teljesen más volt. Saját irányelveiket sem követték az ott dolgozók.

Irányelveik között szerepel például, hogy az igény szerinti szoptatást támogatják, így abban az esetben, ha a baba táplálkozik, nem szabad megzavarni. Egyik alkalommal, amikor a babám szopizott, jöttek, hogy megmérjék a súlyát. A nővér odalépett hozzánk, s már nyúlt is a gyerekemért, hogy elvigye. Megkérdeztem, hogy mivel épp szopizik a babám, kezdenék-e a szobatársaim kisbabáival a mérést. A válasz az volt, hogy dehát súlymérés van, úgyhogy viszi. És már megint nyúlt is érte megint. Nem szerettem volna, ha letépi a mellemről, ezért feltettem neki a kérdést: “Mégis mit csinál?” Ezen a hölgy szemlátomást megsértődött, hiszen azt kiabálva viharzott ki a kórteremből, hogy nem minden van és lesz ám úgy, ahogyan én akarom.

Éjszaka hoztam világra a babámat, a hajnali órákban vittek minket a szobánkba. A szülés előtt néhány nappal már csak parányiakat tudtam aludni az egyre sűrűsödő és erősödő fájások miatt. Kértem, néhány órára vigyázzanak a picimre, hogy egy kicsit lehajthassam a fejem. Mondták, nappal nem vigyáznak rá, csakis éjszaka, külön kérésre. Mit volt mit tenni, vártam, hogy este legyen, közben próbáltam annyit pihenni, amennyit csak lehetett.

Sajnos keveset lehetett, mert valaki mindig jött, hogy igénybe vegye egyre fogyó energiánkat: hogy felvegyen valamilyen adatot, hogy elvégezzen valamilyen vizsgálatot, hogy csak valamilyen takarítást megcsináljon, felkapcsolja/lekapcsolja a villanyt. Ez még igazán nem is zavart, hiszen csak a munkáját végezte nővér, takarítónő, orvos. Jobban zavart, hogy a folyosón szinte sosem volt csend, az éjszakát is beleértve. Az ott dolgozók minden titkát ismerem már, olyan hangosan beszélték ki magukból, ami a szívüket nyomta. Olykor az ajtónkba állt egyik-másik, onnan kurjantotta el magát a folyosó irányába, hogy megosszon munkatársával valami fontosat. Volt, aki minden egyes alkalommal ezzel a csatakiáltással kezdte meg a munkát, amikor belépett: “Na, anyukák…!” – de nem folytatta a gondolatmenetet. Erről a viselkedésről egy filmjelenet jutott az eszembe, ahol az öregúr bölcsessége a következőkben összegződik: “A férfi olyan, mint a víz, ” – és ennyi, semmi magyarázat.

Egyik éjszakánkat szinte teljes egészében ébren töltöttük. Hajnalban meg indult már a nap a kórházban. Délután végre úgy tűnt, nyugi van, a picikém is elaludt, én is elszunnyadtam. De aztán egy vizsgálatot el szerettek volna végezni (amit a hazamenetelig bármikor el lehetett volna végezni). Egyezkedni próbáltam a nővérrel, hátha halaszthatjuk a dolgot. Ez a hölgy is dühös lett rám s elrohant, mentében még azt morogta (de legalább nem kiabálta), hogy ne vegyem biztosra, hogy ő ezt a vizsgálatot még megcsinálja egyáltalán. Pedig felajánlottam, hogy ébredés után mi keressük fel őt, hogy ne kelljen újra odafáradnia.

A kisbabám orra el volt dugulva, ezért nehezen tudott szegény szopizni. Szükség lett volna további folyadékpótlásra az eleinte kevéske anyatejen kívül, hogy javuljon a helyzet. Forralt vizet kértem erre a célra az egyik nővértől napközben. Nem adhat vizet, mert ezt tiltja a szabályzat – ezt megértem. De tápszert kaphat a gyerekem – ezt nem értem meg. Inkább nem kértem. Bármilyen szuper is egy tápszer, nehezen tudom elképzelni, hogy a tiszta víznél jobb lehet. Az éjszakás nővértől aztán kaptunk forralt vizet.

Ezeket az emlékeket visszaolvasva, nagyon örülök, hogy nem kellett tovább bentmaradnunk egyik gyerekemmel sem, mint amennyit a protokoll előír. Tudom én, hogy alulfizetettek és túlterheltek a kórházi dolgozók. Tudom én, hogy nem ápolhatják a lelkünket is, nem is várom, hisz a testünk ápolására sincs igazán kapacitásuk. Nem kell feltétlenül kedvesnek lenniük, viszont gorombának sem. Valahol a kettő között csak ott van az udvariasság és tisztelet nagyon is járható útja. Ha ezt sikerülne megtalálni, akkor talán afféle mellékhatásként némi együttérzés is megjelenhetne bennük. És onnan már csak egy arasznyira van a valódi bababarátság és anyabarátság.

A tökéletes anyákról pedig, mivel ilyenek nincsenek…

beautiful-fantasy-girl-raven-tree-witch-black-dress_1600x900

Ha nem léteznek tökéletes anyák, akkor miért kellene őket üldözni? Vagy mégis léteznek ilyen bűbájos csodalények? Mi a titkuk, ők hogyan igazodnak el életük útvesztőjében?

A minap sokadik olyan cikkre találtam rá, amelyben a tökéletes anyát említik, irigykedve szemlélve őt, aki mindig pontos, csinos, a gyerekei kifogástalanok, a párja egy Adonisz, akivel sosem kapnak össze és a háza is mindig ragyog a tisztaságtól. Szerintem, mindenkinek ismerősek e gondolatok. Láttuk már leírva, elhangzott már a környezetünkben, és a fejünkben is megfordult már párszor, hogy mi vajon miért nem vagyunk ilyenek.

A kép azonban, ami bennünk él arról, hogy milyen anyának is kellene lennie mindenkinek, de legfőképpen nekünk magunknak, olykor nagyon messze áll a valóságtól. Úgy is mondhatnám, éppen annyira valóságos, mint Árgyilus és Tündér Ilona meséje: egy mese, amit akként is kell kezelni.

Sok munkával és felelősséggel jár, ha az ember gyermeket vállal: 24 órás szolgálat, nincs pihenőnap és betegszabadság, a pénzbeli fizetség pedig említésre sem érdemes. Viszont bőségesen megtérül a befektetett munka, idő és energia, ezt minden anya tudja a szíve mélyén. Tiszta szeretetet kapunk vissza mi is és megannyi boldog pillanatot élhetünk meg a gyerekeinkkel, a családunkkal.

Nincs tökéletes anya, ahogyan tökéletes ember sincs. És mégcsak törekedni sem kell rá, hogy azok legyünk. A teljesíthetetlen elvárást, a túl magas lécet látva előbb-utóbb úgyis mindenki besokall. Rosszkedvű lesz, dühös, kiállhatatlan, szétszórt – kin hogyan üt ki a lelki kórság. Mégis kinek kell ez? Hiszen anyának lenni enélkül is nehéz, a rossz közérzet már tényleg nem hiányzik, csak púp a hátunkra.

Nem szeretek olyan írásokra bukkanni, amelyekben a tökéletes anyákat emlegetik, mert mindig elszomorítanak. Bár tudom, hogy (rém)mese , mégis ismerős az a nyomasztó érzés, amit egy-egy ilyen témájú írás vált ki a nőkből: én nem vagyok ilyen, jaj, most mi lesz?! Ezt a nyomasztó érzést próbálja az ember elhessegetni azzal, ha önigazolásba kezd, beállítva a másik anyát banyának.

Nem tetszik ez az ujjal mutogatás, hiszen éppen azokon az alapokon nyugszik, mint annak idején a boszorkányperek. Irigykedve szemlélték egymást az emberek, mert azt hitték, a másik valamit jobban csinál, mint ők. Aztán jól bemártották egymást, hiszen a másik ember csakis az ördöggel cimborálva tudhat valamit jobban, mint ők.

És mi van, ha a másik anya semmivel sem tudja jobban csinálni, mint mi magunk, csak azt hisszük? Hosszú tanulási folyamat volt rájönnöm nekem is, hogy senki más nem tudná jobban megoldani a feladataimat, mint én magam. Ez az én életem, az én nehézségeim, de megvan hozzá a fortélyom és a kurázsim, hogy elbírjak velük.

A tökéletes anyákra mutogató, irigykedő hangvételű írások és szólamok csak a nők egymás közötti széthúzását erősítik, pedig épphogy nagyobb összetartásra lenne szükség. Mennyivel jobb lenne, ha bizalommal  és megértéssel fordulhatnánk egymáshoz, ha elakadtunk ahelyett, hogy lesajnálástól és kioktatástól kellene tartanunk? Én jobban érezném magam. És Te?

Szoptatási nehézségek: a mellgyulladásról 2.

john_henry_fuseli_-_the_nightmareMásodik mellgyulladásomat a második gyermekem szoptatása alatt küzdöttem le. Ez a mellgyulladás több dologban is különbözött az elsőtől. Ami közös volt azonban, hogy mint az elsőnél, úgy a másodiknál sem tudtam, mi okozza lázam, legalábbis elsőre.

Persze, akkor már zsebemben a korábbi tapasztalattal, hamarabb rájöttem, mitől lehet. Az egyik mellemet keményebbnek éreztem, de konkrét csomót nem tapintottam benne. Fájdalmat, forróságot tapasztaltam, és azon a területen, ahol a csomót kellett volna észlelnem, piros volt a bőr.

A lázam nagyon hamar nagyon magasra szökött, rázott a hideg, fájtak a csontjaim. Az első éjszakát így töltöttem. Borzalmas, lázálmokkal tarkított éjszaka volt. Úgy vettem észre, hogy a fejés nehezebben megy, de azért megy.

Mindenesetre reggel ellátogattam a nőgyógyászhoz, aki közvetlenül a mellbimbó alatt tapintott csomót, amit én inkább úgy írnék le, mintha egy kisebb labda lett volna elrejtve a mellemben. Talán furcsának tűnhet, hogy ez nekem miért nem tűnt fel. Azért, mert az akkor 3 hónapos bébimmel, aki akkor még nagyon sűrűn szopizott, amúgy is annyira meg voltak telve a melleim tejjel, hogy nehéz volt észrevenni az eltérést, hiszen kb. mindig ugyanilyenek voltak, csak láz és fájdalom nélkül.

A nőgyógyász antibiotikumot és oxitocint írt fel. Az antibiotikum kúra 5 napig tartott. Az oxitocint csak egyszer alkalmaztam, mert vattapamacsra öntve, amit aztán az orromba kellett tömnöm, merthogy orrnyálkahártyán keresztül gyorsan felszívódik, semmit sem használt az eltömődött tejcsatornáimnak (de legalább a gyerekeim jókat mosolyogtak/kacagtak rajtam).

Az a rossz a mellgyulladásban – számos rossz tulajdonsága mellett persze-, hogy gyógyszer ide vagy oda, a pangó tejtől bizony meg kell szabadulni (sűrű szoptatással, fejéssel), és ez bizony nagy-nagy kín. Hazatérve az orvostól tehát mit volt mit tennem, komolyabban nekiálltam a fejésnek: beálltam a zuhany alá és vagy 1 órán át masszíroztam és fejtem – talán mondanom sem kell, mennyire megerőltető volt a dolog, hiszen alig álltam a lábamon. Ezután a lázamból már csak enyhe hőemelkedés maradt, végül az is lement.

De a csomó, amit az erősen kiürített mellemben immár én is éreztem, bizony makacsul ott rostokolt és nem mozdult. Nem használt semmi, az antibiotikum kúra alatt és utána még napokkal is ott volt. Kezdtem megijedni, hogy esetleg valami komolyabb bajom van. Erre erősített rá a gyerekorvossal történt beszélgetés is, akihez státuszra vittem a babámat. Javasolta, hogy végeztessek ultrahangos vizsgálatot, amire végül nem került sor, hiszen a csomó valahogy mégis eltűnt.

A második mellgyulladás óta sokszor volt eltömődve valamelyik tejcsatornám, fájdalmat és nyugtalan napokat okozva (arról, hogy hogyan gyógyítottam magam, itt és itt írok bővebben), de a legnehezebb mégis ez az eset volt. Jól tettem, hogy nem akartam egyedül megoldani a dolgot: itt már indokolt volt a gyógyszer szedése is, bármennyire is utálok amúgy gyógyszert szedni.

A férjemen kívül szerencsére volt némi plusz segítségem is a rokonaimtól. Ez főleg azon a napon, amikor a gyulladás tetőzött, jött jól. Egyedül itthon, két kicsi gyerekkel, ráadásul betegen… Nem is találok szavakat rá, mennyire nehéz is ez. Egyszer egy kedves barátnőm kérdezte, hogy na és ha beteg vagy, akkor mi a helyzet a gyerekekkel, az otthoni teendőkkel? A válaszom nagyon egyszerű volt: ha anya beteg, akkor anya betegen csinálhat meg mindent, amit amúgy is megcsinál. Ennyi.

Szoptatási nehézségek: a mellgyulladásról 1.

A mellgyulladás lázzal és fájdalommal jár, emellett nehezen javuló állapot, hosszan elhúzódhat. Akkor gyógyulsz ki belőle, ha a pangó tejtől meg tudsz szabadulni. De hogyan?

Eddig kétszer volt mellgyulladásom. Az elsőnél még nem tudtam, mi okozza a lázat. Emlékszem, meleg nyári nap volt, nem voltam megfázva, nem volt semmilyen egyéb betegségem sem és (legalábbis az elején) nem fájt semmim. Egy barátnőm tanácsára megnéztem, hogy esetleg a mellemben tapintok-e csomót. És a csomó ott lapult, elmozdíthatatlannak tűnő szilárdsággal.

A babám akkor volt 1 hónapos. Nagyon, de nagyon kezdő voltam még a szoptatásban. Olvastam ugyan a mellgyulladásról, meg hogy hogyan lehet kezelni, de például nem tudtam akkor még lefejni a tejemet sem kézzel, sem mellszívóval. És reméltem, hogy talán nem is lesz szükségem arra, hogy ezt a tudást elsajátítsam…

Aznap este (és éjjel), amikor a mellgyulladásom kialakult és lázas lettem, mivel fejni még nem tudtam, annak hiányában oldottam meg a helyzetet:

  • meleg zuhanyt vettem szoptatás előtt, és próbáltam nem kétségbe esni 🙂
  • szoptatás előtt átmasszíroztam a mellem (elég helytelenül, de akkoriban még masszírozni sem igazán tudtam)
  • mindig azzal a mellemmel kezdtem a szoptatást, amelyikben az elzáródás volt
  • a babám szerencsére sokszor és szívesen szopizott, adtam neki tejecskét bőven
  • négykézláb szoptattam: mivel épp a mellem aljában volt a csomó, ezért ez a póz volt a leghatékonyabb annak kilazítására. Alapszabályként említik, hogy amerre a baba álla mutat, arról a területről szívja ki legerőteljesebben a tejet. És tényleg.

Egy egész éjszakán át tartó, a fentieket ismételgető szoptatás-sorozat hatására reggelre eltűnt a csomóm, a lázam is lement (lázcsillapítót nem vettem be). Tulajdonképpen nem is én, hanem a gyermekem gyógyított meg.

A második mellgyulladásról itt olvashatsz.

 

Szoptatási nehézségek: tejkő és megtúrósodott tej

3-three-footstep

Első gyermekemet 13 hónapos koráig szoptattam. Második gyermekem fél éves lesz hamarosan. Lassanként ideje a hozzátáplálás bevezetésének, amely talán ritkítja majd a szoptatásban felmerülő nehézségeket is (legalábbis ebben reménykedem).

A legutóbbi nehéz helyzettel kezdem, amelyet néhány napja sikeresen megoldottam. Az egyik mellemben keményebb területet tapintottam éjszaka, amit még akkor megpróbáltam kimasszírozni, majd kifejni, de mivel nem ment, ezért visszafeküdtem aludni néhány órára. Ez a néhány óra  azonban elegendő volt ahhoz, hogy a jellegzetes, hosszú távon mellgyulladáshoz vezető, háromszög alakú szigetecske megjelenjen a mellemben.

Reggelre már nagyon fájt, feszült, kipirosodott és forró volt a mellem. Meggymagpárnával előmelegítettem, majd kisbabámat megkínáltam vele, hátha ennyivel megúszom a dolgot. Sajnos, nem úsztam meg. Szoptatás után fejtem, és úgy tűnt, egészen jól ki tudom üríteni a pangó tejet, ám egy bizonyos ponton túl már nem tudtam tovább fejni.

A probléma nem szűnt meg, egészen estig. Addig is, a következőket tettem és nem tettem:

  • minden szoptatás előtt meleg meggymagpárnát helyeztem a mellemre néhány percre, ezzel is segítve a tejcsatornák tágulását
  • szintén minden szoptatás előtt kicsit átmasszíroztam a mellemet
  • igyekeztem minél több vizet inni
  • és pihenni (ez két kicsi gyerek mellett nem könnyű feladat)
  • szoptatási pózt váltottam: ilyenkor nekem a leghatékonyabb a négykézláb állva szoptatás, hiszen a gravitáció is a segítségemre van a csomó kilazításában
  • meleg zuhanyt vettem és közben próbáltam fejni
  • sűrűbben szoptattam
  • nekem a szoptatás utáni jegelés nem esik jól, ezért nem alkalmazom, de másnak még beválhat.

Aztán este sikerült megtalálnom a megoldást. Észrevettem, hogy a mellbimbómon egy helyen egyáltalán nem jön a tej, kis fehér pötty látszik. Ez volt annak a tejcsatornának a kivezető nyílása, ami el volt záródva.

Amikor először találkoztam ugyanilyen fehér pöttyöcskével az első gyerekemnél, nagyon megijedtem, mert fogalmam sem volt, hogy vajon mi lehet az. Akárkitől kérdeztem, hogy mi lehet az, nem tudták. Hiába olvastam utána, magyar nyelven nem találtam róla szinte semmit. Egy könyvben említést tettek tejkőről, illetve megtúrósodott tejről, de arról, hogy hogyan lehetne eltávolítani, semmi sem szólt. Végül az interneten, egy külföldi oldalon találtam róla egy írást, ami segített.

A tejkő, meg az alatta lapuló, megtúrósodott tej eltávolítása a tejcsatornából olyan, mintha egy dugót próbálnánk kihúzni a palackból. Ha szerencsénk van, egy erőteljesebb (de semmiképpen sem durva!) fejő nyomás segíthet, az alatta levő tej – akár a szénsav a pezsgős palackból a dugót – kinyomja. Ha nincs szerencsénk, akkor a következőket lehet tenni:

  • meleg zuhany vétele közben vagy meggymagpárnás melegítést követően, fejés közben jó eséllyel távozik
  • a mellbimbó felszínét meg lehet piszkálni tiszta kézzel és körömmel vagy törölközővel kicsit megdörzsölni úgy, hogy ne fájjon, és utána fejni.
  • miután “megszűnt a dugulás”, mindig mellre tettem a babámat, aki szépen kiette a bent rekedt tejet
  • és türelemmel, kitartással elviselni, hogy már megint ez a helyzet, és lenne ugyan jobb dolgom is, most mégis ezzel (is) kell törődnöm. 🙂

Mindenkit csak biztatni tudok, aki ebbe a helyzetbe került, hogy használja a fent említett módszereket és meg fogja találni a megoldást. Nem egyedi eset ez, és hát sajnos például nálam rendszeresen megismétlődik. Ugyan még nem sikerült rájönnöm, hogy vajon miért jön elő időről időre, de amíg meg tudok vele birkózni, korán elcsípni a problémát, addig talán nincs nagy baj.

 

 

 

Blog at WordPress.com.

Up ↑